Híreink

Elkészült az OTSZ módosítás tervezete

2018. november 26. 13:06

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság október 31-én felterjesztette a Belügyminisztériumba az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet módosításának tervezetét – hangzott el a Magyar Tűzvédelmi Szövetség, valamint az OKF által közösen szervezett konferencián november 21-én, Siófokon. Ezek a változások közvetlenül érintik a szakterületen dolgozókat, de a tervezett módosítások kihatással lehetnek a folyamatban lévő és a tervezett beruházásokra is.


A hazai és az EU-s eljárások időigényét is figyelembe véve 2019 második felében léphet hatályba az Országos Tűzvédelmi Szabályzat módosítása. A jelenleg hatályos 54/2014. (XII.5.) BM rendelet alapjaiban módosította a tűzvédelem hazai rendszerét. A korábbi tételes szabályozást felváltó OTSZ hatályba lépésével nőtt a beruházói, tervezői szabadság. A tervezés során azóta az elvárt biztonsági szint eléréséhez több alternatív, korszerű műszaki megoldás is választható, amit a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek is segítenek.

A mostani módosításokat is tehát a követelmények és megoldások egyértelmű szétválasztása motiválta. Ennek eredményeként számos követelményben enyhítést hoz majd a megújult szabályzat. Több olyan pontosítás is történt, amelyeket az eltelt időszakban bekövetkezett európai uniós, valamint hazai jogi szabályozás változása tett szükségessé.

Módosulnak az anyagok tűzveszélyességi osztályai:

  • fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyesre,
  • mérsékelten tűzveszélyesre és
  • nem tűzveszélyesre változnak.

Ez a hazai szabályozás és az anyagok, keverékek osztályozásáról szóló uniós rendelet (CLP) összehangolása miatt indokolt. A robbanás elleni védelem alapvető követelményei a jelenleginél markánsabban jelennek meg a szabályozásban. 

Az OTSZ megjelenését követően a kapcsolódó TvMI-k változtatására is szükség lesz, de két új témakör – a kockázati osztályba sorolás, valamint a robbanás elleni védelem – esetében új irányelv kidolgozásra lesz szükség. Ehhez kapcsolódik a kockázati osztályba sorolásnál a tervezői szabadság kiszélesítése, a tárolási és az ipari-mezőgazdasági alaprendeltetésnél, az épület befogadóképessége alapján a mértékadó kockázati osztályban történő ugrást pedig megszüntetnék.

Az építményszerkezetekre, építési termékekre vonatkozó tűzvédelmi követelmények egy részét a gyakorlati tapasztalatok alapján módosították, így például a tűzgátló válaszfalra vonatkozó tűzállósági elvárás 15, illetve 30 percre csökken. A tömegtartózkodásra szolgáló helyiségek esetében a padlóburkolatra általában Bfl-s1 tűzvédelmi osztály követelményt ír elő a rendelet. A tervezet ezen enyhít.

A hatályos OTSZ 14. §-a foglalkozik az építményszerkezetek tűzvédelmi osztályba sorolásával. Ez a módszer hiánypótló, ami várhatóan átkerül a TvMI-be.

Az épületek kiürítésének tervezésében is számos változás várható. Ilyenek: a védett szabadlépcső, a kiürítésre szolgáló, de üzemszerűen zárva tartott ajtók, illetve a beléptető rendszerek, a nagylégterű helyiségek kiürítésének megengedett időtartama, útvonalhosszúsága. 

Néhány fogalom is változik. Ilyen a passzív tárolás, ami a tárolt anyag bontatlan, zárt, gyári csomagolásban történő tárolás, forgalmazás, s egyben jelentős könnyítést hoz. Ugyanez vonatkozik a további pontosításokra. A központi szellőzőrendszerek tisztítását a 14 méternél magasabban lévő legfelső használati szinttel rendelkező lakóépületeknél háromról négy évre növelik. Az eddigiektől eltérően nem minden étteremnél félévente, hanem csak a melegkonyhás vendéglátóhelyeknél kell évente tisztítani a szellőző rendszereket. A tűzoltó készülékeknél a közép- és teljes körű karbantartás idejét a második alkalomtól nem a gyártási időponttól számolnák, hanem az előző karbantartástól.

Érces Ferenc ezredes előadásában elhangzott, hogy a tervek szerint 2022-től újabb módosítás eredményeként, az OTSZ-ben már csak az elvárt biztonsági szintet előíró követelmények szerepelnek majd. A megvalósításra választható alternatív, korszerű műszaki megoldások mindegyike tűzvédelmi műszaki irányelvekbe kerül.

Vissza

Ezt a hírt eddig 2594 látogató olvasta.