Híreink

Dr. Balogh Imre Emlékpályázat – Multifunkciós heveder a befutó

2017. június 12. 16:30

Június kilencedikén kiosztották a sorrendben tizenhetedik Dr. Balogh Imre Emlékpályázat díjait. A nyertes pályázat alkotója a multifunkciós heveder hazai alkalmazásának lehetőségeivel foglalkozott, rajta kívül ketten különdíjat vehettek át. A nyertes pályázatok anyagát terveink szerint közreadjuk.


Dr. Balogh Imre, az egykori Nehézipari Minisztérium néhai főosztályvezetője elkötelezett pártolója volt a tűzvédelmi szakterületnek. Özvegye neki állított emléket akkor, amikor 2000. június 23-án megállapodást kötött a főigazgatósággal és egy meghatározott összeget ajánlott fel, hogy abból elkészüljön a pályázat díja, egy bevésés nélküli aranygyűrű. A díjat minden év júniusában adják át. Az idén heten küldtek be pályaművet. 

Az aranygyűrűt Dombrády Gábor tű. főhadnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi műveleti szolgálatának főelőadója vehette át, aki dolgozatában azzal foglalkozott, hogyan lehet alkalmazni a multifunkciós hevedert a hazai tűzoltási, műszaki mentési műveletek során. 

A bírálóbizottság úgy ítélte meg, hogy a pályaművek közül kettő különdíjra érdemes!

Kolláth András tű. zászlós, a tatabányai hivatásos tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottja a Tűzoltó Bandi és Morzsi Komplex Óvodai Tűzmegelőzési Program feldolgozásáért. Feri Róbert tű. főhadnagy, a szekszárdi katasztrófavédelmi kirendeltség hatósági osztályának kiemelt főelőadója pályázatában arra kereste a választ, hogyan lehet hatósági eszközökkel megszüntetni a beépített tűzjelző rendszerek téves jelzéseit.
 
A díjakat dr. Bérczi László tű. dandártábornok, a bírálóbizottság vezetője adta át. 

Tavaly nagyjából tizenhétezer téves riasztást kaptak a tűzoltóságok, ezek közül tizenhárom-tizennégyezer a tűzátjelzések miatt volt, ennek fényében a pályázat témája több mint aktuális. A három pályamunka, fogalmazott Bérczi László, kiemelkedett a többi közül, és fej-fej mellett haladt a bírálat során.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1712 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: