Híreink

Nagy siker volt az MTSZ Szakmai Napok

2016. szeptember 26. 17:17

Nagy sikernek bizonyult a Magyar Tűzoltó Szövetség által 2016. szeptember 24-25-én, Balatonföldváron zajló „Korszerű technika – korszerű módszerek” címmel megrendezett rendezvénysorozat. A kétnapos eseményen, ahol előadások, szakmai bemutatók és kiállítók várták a tűzoltókat összesen közel kilencszázan vettek részt.


2016. szeptember 24-25-én, a balatonföldvári Naro kemping területén zajlott az a kétnapos rendezvénysorozat, amelyet a Magyar Tűzoltó Szövetség „Korszerű technika – korszerű módszerek” címmel rendezett meg az önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltók számára (amelyen szívesen látták a hivatásosokat is, akik szép számban meg is jelentek). Az összesen huszonhét kiállítót felvonultató szakmai napokra az előzetes regisztráció során nyolcszázan jelentkeztek, és a végén minden várakozást felülmúlva közel kilenszázan vettek részt.

A hazai gyakorlatban ilyen átfogó rendezvényre még nem került sor, s a nagy érdeklődés talán ennek és a sokszínű és mindvégig komoly szakmai programnak szólt.

Az ünnepélyes megnyitón Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, hogy a hazai önkéntes mozgalom és az MTSZ tevékenységét a közelmúltban a kormány határozatban ismerte el, s ez azt a munkát minősíti, amelyet az önkéntes, önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok vállvetve végeznek. Azért is köszönte meg mindenkinek a részvételt, mert a szakmaiság erősítését nagyon fontosnak tartja. Mellette Wéber Antal, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója fejezte ki abbéli örömét, hogy a tűzoltótársadalom ilyen nagy számban képviselteti magát a szakmai fejlődést és a közösségi összetartást is erősítő eseményen.

Jamrik Péter, a Balatoni Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Tanácsadó Testületének elnöke önkéntes tűzoltóként és vízi mentőként is fontosnak tartja az együttműködő szervek közötti összhang megteremtését. Különösen a Balaton környezetében fontos ez, ahol koncentrálódik a turizmus.  

A célok, és a felelősség azonos a határon innen és túl is – mondta Zsukovszky Miklós esperes, aki Kárpátaljáról, a derceni önkéntes tűzoltóság képviseletében érkezett, és a határon túlról érkező delegációk nevében szólt, megköszönve a Magyar Tűzoltó Szövetség nekik nyújtott támogatását.

A jelentkezők rendkívül magas száma miatt mindkét nap tematikája ugyanaz volt, azonban még így is külön erőfeszítést igényelt az érdeklődők beosztása. Erre a szervezők különféle színű lapokat adtak az érkezőknek, akiket így segítettek tájékozódni az események között, egyben biztosítva, hogy kis csoportokban jól látható, hallható legyen minden. A megnyitó után a kiállítók standjai vonzották magukhoz a látogatók nagy részét – ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött az elméleti blokk, amelyben összesen öt előadás várta a szakmai információkra éhes közönséget.

A korszerű személygépjárművek felépítése és biztonsági rendszerei a mentést végzők szemszögéből címmel Szemlits Gyula, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. létesítményi tűzoltóságának munkatársa nyitotta meg az előadások sorát. Rögtön utána Tulok Antal, a Hesztia Kft. referense és a Vas Megyei Tűzoltó Szövetség alelnöke következett Korszerű egyéni védőeszközök és felszerelések című beszámolójával, őt követte Harangi Sándor, a Spirooptic Kft. igazgatója Meglévő eszközök korszerűsítési lehetőségei című összeállításával. Ezt követően Laczkó Péter, a SziFire Kft. divízióvezetője tájékoztatta a hallgatóságot egy összefoglalással, mely a Hazai fejlődési lehetőségek a műszaki mentés eszközeiben és technikájában címet viselte. A blokkot Bodó László, a KÖTÉL parancsnoka zárta a drónok szakmai szempontú elemzésével (Drón alkalmazása a tűzoltásban, műszaki mentésben).

Mindezzel egy időben azok sem unatkoztak, akik gyakorlatorientált bemutatókra, illetve kézzelfogható újdonságokra vágytak. A kiállítók standjain folyamatosak voltak a különféle eszközökkel kapcsolatos tájékoztatók, de időről időre egy-egy nagyobb csődületet vonzó bemutató is lezajlott.

Ilyen volt például a "KÖTÉL" Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület mentési gyakorlata, amely során egy előre bekészített gépjármű segítségével demonstrálták a műszaki mentés egyes mozzanatait, és az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.

Mindkét napon nagyon népszerűnek bizonyult a siófoki tűzoltóság Bronto Skyliftje, amely szinte folyamatosan szállította a magasba a látogatókat egy kis nézelődésre.

A vasárnapi bemutatón nagy tömeget vonzott még a Heros R16 Aquadux-X 4000 tűzoltó gépjárműfecskendője, amelyet ifj. Bodó László, a cég fejlesztőmérnöke mutatott be.

Az MTSZ meghívására tíz határon túli szervezet – a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózat részeként – is részt vett, így a derceni önkéntesek mellett képviseltette magát a Szlovák Tűzoltó Szövetség, Felvidéki, Erdélyi, Szlovák, Erdélyi, Kárpátaljai, is.

Az összesen huszonhét kiállítóval lezajlott, jó hangulatú és tartalmas szakmai napok a visszajelzések alapján nagy tetszést arattak a tűzoltó közösségben, hiszen a szakmai fejlődés mellett az összetartozást is erősítették.

A két napos rendezvényt megtisztelte jelenlétével Hirt Ferenc országgyűlési képviselő úr, aki személyes példájával is erősítette a mentésben használatos korszerű eszközök fontosságát.

 

Kiállítók:

  1. Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola
  2. Better&Better Bt.
  3. BM Heros Zrt.
  4. Budapesti Tűzoltó Szövetség
  5. Dunamenti CSZ Kft.
  6. FER Tűzoltóság
  7. FEWE Biztonságtechnika Kft.
  8. Fire Power Kft.
  9. Hesztia Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.
  10. Hondakisgép Kft.
  11. Hyppolit Kft.
  12. Kötél – Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület
  13. MSA Hungária Kft.
  14. Nardotech Kft.
  15. Pirotext Védőruházat Kft.
  16. Praktika Tűzvédelmi Kft.
  17. Robotex Kiadói Üzletág Kft.
  18. Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
  19. Spirooptic Kft.
  20. SziFire Kft.
  21. Szlovák Tűzoltó Szövetség
  22. TÜK Tűz- és Munkavédelmi Bt.
  23. Tűzoltó bolt.hu - Fire Power Kft.
  24. SkillDict Kft.
  25. Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Létesítményi Tűzoltóság, Kecskemét
  26. Védelem Katasztrófavédelmi Szemle
  27. VMSZ – Vizimentők Magyarországi Szakszolgálata

 

 

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 2007 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: