Híreink

370 milliós járműfejlesztés az önkéntes tűzoltóknak

2015. november 03.

A Magyar Tűzoltó Szövetség koordinálásával önkéntes tűzoltó egyesületek nyertek járműveket, ezekből tizenhét darab új kisbuszt vehettek át az önkéntes tűzoltó egyesületek képviselői október 29-én, Budapesten, Kis Miklós Zsolt úrtól a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárától. A pályázaton 45 egyesület nyert járművet, 370 millió forint értékben.


Sikeresen pályáztak az önkéntes tűzoltó egyesületek a Darányi Ignác Terv – Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében, amely a vidéki alapszolgáltatások fejlesztését szolgálja. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott programban harminchárom egyesület pályázott, és mintegy háromszázharmincmillió forint, értékben kapott járműveket. Ezek közül a forgalmazó XI. kerületi, Kelenföldi úti telephelyén tizenhét önkéntes tűzoltó egyesületnek adtak át ünnepélyes keretek között, Renault Trafic mikrobuszokat.

A Dr. Tollár Tibor katasztrófavédelmi főigazgató és Dobson Tibor a MTSZ elnöke részvételével zajló átadáson mondott pohárköszöntőjében a főigazgató úr kiemelte, hogy az új gépjárművekkel az önkéntes tűzoltók hatékonyabban tudnak segíteni azokon a kistelepüléseken ahol a vegetációs tűzesetek felszámolása érdekében vonulniuk kell, de bármilyen műszaki mentéshez a kisbuszokkal a tűzoltókat és a felszerelést is könnyebb lesz szállítani. 

A járművekkel az önkéntesek csapatszállító képességét sikerült fejleszteni. A 125 LE-s járművekre 5 év kiterjesztett garancia van, amit a Renault Baumgartner által adományozott 4 db Kleber téli gumi, jeladó és vonóhorog tesz teljessé. Miután ezek a kilenc személyes kisbuszok hosszított kivitelben készültek már alkalmasak az egyszerűbb beavatkozások eszközeinek szállítására is. A vonóhoroghoz pedig utánfutót kapcsolva többféle káreset felszámolásában is részt vehetnek.

A pályázaton 44 egyesület nyert járművet, ebből 23 Renault Traffic és 3 db. VW T6 Transporter 9 személyes jármű. Továbbá 9 db, Suzuki Vitara, 7 db. Skoda Yeti és 3 db. Opel Vivaro járművet nyertek a programra pályázók, s ez utóbbiak is alkalmasak vontatásra. 

Jó hír a most lemaradtaknak, hogy a tervek szerint a jármű- és eszközbeszerzésre irányuló pályázat legközelebb 2016-ban jelenik meg.

 

Ki mit kapott?

 

Renault Trafic

 

1.    Alsópáhok ÖTE                
2.    Balatongyörök ÖTE        
3.    Berzence ÖTE                  
4.    Böhönye ÖTE                   
5.    Földeák ÖTE                     
6.    Gyöngyöstarján ÖTE     
7.    Hollóháza ÖTE                  
8.    Hosszúpereszteg ÖTE   
9.    Kötegyán ÖTE                  
10.    Kővágóörs ÖTE                
11.    Lábod ÖTE                         
12.    Majs ÖTE                           
13.    Murakeresztúr ÖTE       
14.    Pankasz ÖTE                     
15.    Parád ÖTE                          
16.    Rezi ÖTE                             
17.    Tyukod ÖTE                       
18.    Zalaszentiván ÖTE          
19.    Kéty ÖTE (önállóan pályázott)
20.    Kurd ÖTE (önállóan pályázott)
21.    Tamási ÖTE (önállóan pályázott)
22.    Dunaföldvár ÖTE (önállóan pályázott)
23.    Tarpa ÖTE (önállóan pályázott)

 

VW T6 Transporter

 

24.    Szabadszentkirály (önállóan pályázott)
25.    Ajak ÖTE (önállóan pályázott)
26.    Geszteréd ÖTE (önállóan pályázott)

 

Suzuki Vitara

 

27.    Csönge ÖTE                       
28.    Magyarszombatfa ÖTE 
29.    Nágocs ÖTE                       
30.    Rábatöttös ÖTE               
31.    Rum és Zsennye ÖTE    
32.    Tiszanána ÖTE                  
33.    Érsekvadkert ÖTE (önállóan pályázott)
34.    Őrhalom ÖTE (önállóan pályázott)
35.    Vasalja (önállóan pályázott)

 

Skoda Yeti
 

36.    Ivánc ÖTE  (önállóan pályázott)
37.    Mecseknádasd ÖTE (önállóan pályázott)
38.    Ófalu ÖTE (önállóan pályázott)
39.    Akasztó ÖTE  (önállóan pályázott)
40.    Palotabozsok ÖTE (önállóan pályázott)
41.    Szászvár ÖTE (önállóan pályázott)
42.    Tolcsva ÖTE (önállóan pályázott)

 

Opel Vivaro

 

43.    Rönök ÖTE (önállóan pályázott)
44.    Alsószölnök ÖTE (önállóan pályázott)
45.    Egyházasrádóc ÖTE (önállóan pályázott)

Vissza

Ezt a hírt eddig 1886 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: