Híreink

Új lendület az erdőtűzvédelemben - gyakorlat és konferencia Bács-Kiskun megyében

2016. augusztus 30. 12:46

Amint már az előadások közreadásával jeleztük nagyszabású erdőtűzvédelmi konferenciát és komplex gyakorlatot szervezett 2016. július 5-én a BM OKF Országos Tűzmegelőzési Bizottsága a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal közösen. A rendezvényen az új fejlesztések bemutatása mellett a jövőbeni fejlesztési terveket is felvázolták.


Helyi tapasztalatok komplex megosztása

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság országosan élen jár az erdőtüzek oltástechnikai és -taktikai fejlesztésében. A tapasztalatok átadása hozzájárul a fejlesztések területeinek meghatározásához, az erdőtűzoltási konferenciák és gyakorlatok szervezése pedig jól illeszkedik az országos képzési, felkészítési rendszerbe.

A rendezvény fő célja a nagykiterjedésű és hosszantartó erdőtüzek Bács-Kiskun megyei tapasztalatainak komplex, elméleti és gyakorlati megosztása volt a segítségnyújtásra érkező tűzoltó egységek vezetői részére. A nap az V. Országos Erdőtűzvédelmi Konferenciával kezdődött, majd egy négy részből álló komplex gyakorlattal folytatódott. A gyakorlati feladatok központi eleme egy navigációs, terepvezetési gyakorlat volt, amit időben párhuzamosan vezetési törzs-, és helikopteres légi tűzoltási gyakorlatok, illetve az „Erdőtüzek csillagtúra 1993-2015” egészítettek ki.

Az egész napos szakmai programon az ország minden részéből érkező tűzoltókkal, valamint a társ- és együttműködő szervek képviselőivel együtt mintegy 200 fő vett részt.

 

Erdőtűzvédelmi konferencia

A konferencia Bugac település Művelődési Házában volt, néhány kilométerre a Kiskunsági Nemzeti Park területén 2012. április 29-én keletkezett, mintegy 1100 hektárt érintő öt napos erdőtűz helyszínétől.

A rendezvényt dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő nyitotta meg. Emlékeztetett rá, hogy a mostani a 2013-as kecskemétit követő ötödik erdőtüzes konferencia. Kiemelte a megelőzés és a hatékony beavatkozás fontosságát, valamint az új információk átadásának jelentőségét a meglévő tudás megerősítése szempontjából. Beszélt az idén létrehozott országos erdőtűzoltási csoportról, amelybe öt megyéből jelölt ki tapasztalt tűzoltó tiszteket a hosszantartó, nagykiterjedésű erdőtüzek vezetési törzseinek támogatására.

A jelenlévőket köszöntötte még dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, megyei igazgató és Szabó László Bugac Nagyközség polgármestere. A konferencia levezető elnöke Gyapjas János tű. ezredes, igazgatóhelyettes volt.

Az erdőtűzoltással kapcsolatos technikai és taktikai fejlesztés irányait Fülep Zoltán tű. ezredes, a BM OKF Tűzoltósági Főosztály vezetője ismertette előadásában. Hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás tűzvédelmet is érintő negatív hatásaira válaszként, egy magasabb szintű katasztrófavédelmi rendszer felépítésének fontos részeként, gépjármű-technikai eszközfejlesztés indult meg. A KEHOP-1.6.0-15-2016-00020 keretében erdőtüzek oltására alkalmas olyan további gépjárművek

  • nehéz terepi többcélú,
  • közúti-könnyű terepi,
  • erdőtüzes gyorsbeavatkozó,
  • vízszállító gépjárművek,
  • erdőtüzes és üzemanyag töltő csere-felépítményes járművek

rendszerbe állítására kerül sor, amelyekkel nehezen megközelíthető helyeken, rövidebb idő alatt, nagyobb kapacitással, modernebb felszereléssel és kisebb környezeti kárral valósítható meg az oltás. Az oltóvíz utánpótlását szolgáló logisztikai rendszer fejlesztése pedig jelentős támogatást fog jelenteni az oltási feladatok hatékony megszervezésnek folyamatában. (Mobil víztározó medencék, átadási pontok). Az erdőtűzoltás tűzoltó technikai eszközfejlesztésének irányait nagy érdeklődés kísérte, megvalósítása nagy előrelépést eredményez majd e területen.

Babud Jenő tű. ezredes, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője már az 1993-as, 2000 hektárt meghaladó bócsai erdőtűz oltásának aktív részese volt. Előadásában a nagykiterjedésű, hosszan tartó kiskunsági erdőtüzek tűzoltás vezetésének helyi sajátosságait foglalta össze. Beszélt a sajátos veszélyeztetett tényezőkről (lakott tanyák nagy száma, kőolaj és földgázipari létesítmények erdőben, vendéglátóhelyek, állattartó létesítmények), és a szükséges intézkedésekről. Kitért a nehéz terepviszonyokra, az erőgépek alkalmazására, az extrém hőségre, a felderítés és vízhiány nehézségeinek megoldására. Kiemelte az erdőtűzvédelmi térképek és GPS készülékek, illetve a kommunikáció jelentőségét.  Részletesen ismertette a légi felderítés és tűzoltás alkalmazási lehetőségeit. Végül a civil erők alkalmazásáról beszélt, kiemelve az önkéntes tűzoltó egyesületek és az erdőtűzoltásra is minősített önkéntes mentőcsoportok bevonásának pozitív tapasztalatait.

Gáncsos László tű. alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő a szakaszparancsnok nézőpontjából mutatta be a törzsvezetést. Előadásához a 2015. júliusi, egyidejű két V. Kiemelt erdőtűz tapasztalatait használta fel gyakorlati példaként. Kifejtette, hogy egy nagykiterjedésű, hosszantartó erdőtűzoltási feladat csak a segítségnyújtásra érkező egységekkel és többszöri váltással hajtható végre. Hangsúlyozta, hogy a szakasz és rajparancsnokokra komoly feladat és felelősség hárul. Jó helyzetfelismerésük, gyors rendszerbe illeszkedésük meghatározó a hatékony és biztonságos beavatkozás szempontjából. Előadásában kiemelte a csapatmunka, a biztonság és az állományról történő vezetői gondoskodás jelentőségét is. Az egyre nagyobb számban megjelenő civil segítők szervezett bevonásának, biztonságos alkalmazásának már bevált, jó módszertanát is ismertette a hallgatósággal.

Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, megyei igazgató az erdőtűzoltási feladatok feltételrendszerének vezetői biztosításának témakörét dolgozta fel. Előadását a 2012-es Bugaci erdőtűz tapasztalataival kezdte, majd részletesen beszélt az erdőtűzoltás személyi, tárgyi feltételeiről, a logisztikáról, az elmúlt évek és a jövő fejlesztéseiről, az anyagi feltételekről. Előadásában meghatározó jelentőségűnek ítélte azt a munkát, amely a feltételrendszer biztosítása terén a vezetői állományra hárul. Hangsúlyozta, hogy csak a feltételek megléte esetén várható jó színvonalú teljesítmény.  Ismertette a már elért megyei eredményeket, megköszönte a központi szerv eddigi segítségét és az erdőtűzoltás technikai fejlesztés irányait meghatározó műhelymunkába történő bevonást. A rendezvényt a személyi állomány képzése részének, a tapasztalatok kölcsönös megosztásának és a bevált módszerek begyakorlása színterének, a felkészítés fontos állomásának nevezte. A jól szervezett irányítást, a felkészített személyi állományt és a korszerű technikai eszközökben rejlő képességek tudatos felhasználását jelölte meg a siker zálogaként. Gyakorlati példákkal mutatta be az erdőtűzoltást nehezítő és segítő feltételeket, így különösen a távolsági felderítés gépjárműből történő nehézségeit és a légi felderítés alkalmazásának objektív előnyeit, lehetőségeit.

Dr. Nagy Dániel, a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság igazgatóhelyettese az erdészeti hatóság lehetőségeit foglalta össze, amelyek segíthetik a felkészülést és az erdőtűzoltás hatékony végrehajtását. Ismertette az Incident Command System működését, alkalmazási lehetőségeit is. Előadása zárásaként bemutatta az erdőtűz modellezés gyakorlati alkalmazási lehetőségeit, példaként a délutáni gyakorlat helyszínét használta.

Az erdőgazdálkodó közreműködéséről az erdőtűzoltásban Antal Zoltán, a KEFAG Zrt. erdőőrzési felügyelője beszélt. A témájában sok éves tapasztalattal rendelkezik, előadását saját gyakorlati példáival illusztrálta. Részletesen bemutatta a KEFAG Műszaki Erdészet munkagépeit, teljesítményüket, alkalmazási lehetőségeiket a tűzoltásban.

Gyapjas János tű. ezredes, igazgatóhelyettes az erdőtérképek gyakorlati alkalmazásáról beszélt. Bevezetésként felhívta a figyelmet a megye erdőtűz szempontjából nagymértékű veszélyeztetettségére, a tapasztalatok hasznosítására, a módszerek folyamatos fejlesztésének szükségességére. Kiemelte, hogy a tűzoltásvezető jó döntéseihez és a hatékony beavatkozáshoz megfelelő adatok kellenek a területről, és gyorsan, pontosan kell tájékozódni. Ehhez jó eszköz a térinformatikai lehetőségek tudatos alkalmazása, de a gyakorlati tapasztalatok alapján a papír alapú térképek helyszíni kombinált használata a leghatékonyabb megoldás a tűzoltás során. Bemutatta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság erdőtűzoltásban alkalmazott térinformatikai megoldásait. Erről a Katasztrófavédelmi Szemle 2016. évi 1. számában olvashatnak bővebben. Beszélt a képzés, illetve a szoftver és hardver elemek használatának, fejlesztésének lehetőségeiről. Az előadás második része a papír alapú erdőtérképek használatának részletes módszertanáról szólt. Az előadást a szakmai nap gyakorlati elemeinek eligazítása zárta.

A konferencia előadásai letölthetők a korábbi beszámolóból.

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1415 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek:


Kapcsolódó információk: