Híreink

Ipari Létesítményi Tűzoltóságok 8. Nemzetközi konferenciája I.

2015. november 16. 09:06

Budapesten november 10-11-én a Hélia Hotelben tartott konferencián három kontinensről tizenkilenc ország 206 szakembere vett részt a FER Tűzoltóság és a MOL csoport által szervezett konferencián. Nagyteljesítményű oltóberendezések, új oltási megoldások, a habbal oltás környezetvédelmi kihívásai, tartálytüzek és oltásuk – röviden így foglalható össze a két nap. Közben a résztvevők fél napot Szolnokon gyakorlatot is láthattak. Az első nap eseményeit foglaljuk össze.


A nemzetközi hallgatóságnak elsőként Magyarország tűzvédelmi rendszerét mutatta be nyitóelőadásában Dr. Bérczi László országos tűzoltósági főfelügyelő, kiemelve az eddig elért eredményeket és a rendszerben a létesítményi tűzoltóságok szerepét.

Második előadóként Mórocza Árpád az általuk kifejlesztett PB vészátfejtő berendezést és első éles miskolci bevetésének tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. A MOL fejlesztésének eredményeként 2013 végére elkészült egy cserefelépítménybe telepített, így könnyen a kárhelyszínre szállítható vészátfejtő egység. A vészátfejtő berendezés működése nagyon hasonlít a kiépített töltő-lefejtő rendszerek technológiájához. Az átfejtésre zárt rendszerben kerül sor.

2015. április 2-án a miskolci pályaudvaron oldalára borult vasúti tartálykocsi tartalmát (47 tonna bután) távolították el a berendezés alkalmazásával. A beavatkozás során, ahogy az lenni szokott, a felborult tartály folyadék-csonkjain át nem lehetett a teljes folyadék-fázist lefejteni. A cseppfolyósított gáz teljes leürítéséhez a gázoldali fenékszelepet is igénybe kellett venni, valamint később vasúti daruval meg kellett változtatni a tartálykocsi pozícióját is. Mindenesetre a berendezés és kezelői sikeresen debütáltak.

Jaroslav Vyhnal a Pyronova Hungaria Kft. képviseletében az alternatív vízszállítás lehetőségeit vázolta a HFS eszközök segítségével.  Ezek hatalmas szivattyúegységek, amelyek akár 60 méterről is tudnak vizet szivattyúzni. A hozzájuk tartozó tömlőszállító-fektető járművek is tekintélyt parancsolók. 20-40 km/órás sebességgel haladva fektetik az extra méretű tömlőket, kiépítve a tűzoltás vízellátását, s a visszacsévélésük is 4 km/órás sebességgel történik. Az előadó példái között megemlítette, hogy egy angliai tartálytelep tüzénél 33 km-nyi tömlőt fektettek le ezzel a berendezéssel.

Stefan Denker a Drägertől Jobb kommunikáció, több információ a veszélyes iparban történő beavatkozások során címmel, bizonyította, hogy a légzőkészülékben történő kommunikációról lehet érdekes és egyben nagyon szakszerű előadást tartani. Sorba vette a tűzoltás taktikában alkalmazott csoportokat, s azok csoporton belüli, egymás közötti és a vezetéssel történő kommunikáció alapeseteiből kiindulva mutatta be a FPS com 7000 és 5000 típus szolgáltatásait. Az ezekkel létrehozott lehetőségek láthatóan a tűzoltási bevetés alapos ismeretéről tanúskodnak. Pl.: A hangaktivált kommunikációnál nem kell a nyomógombokkal foglakozni, a rendszer képes hét csoportot alkotni, s ebben csoportonként 10-10 fő lehet. A duplex üzemmódnak köszönhetően hall és beszélhet egyszerre. A mentendők szempontjából fontos, hogy öt méteren belül jól hallható, míg a szabadban a csoporton belül 100 méter, épületben 30 méter a hatótávolsága.

Martin Hough, az Agnus Fire Ltd., képviseletében a Coolfire technológia bemutatására vállalkozott. A Coolfire a tűzoltás technológia, következő generációját képviseli – adta meg „szerényen” az alaphangot az előadó. Valóban az idei Interschutz egyik sztárja ez a technológia volt, amely víz és dörzsanyag keveréke, s mindez 300 bar nyomáson. A kő/tégla falba, acélfalába pillanatok alatt vág egy 2,3 mm-es lyukat. Téglát 10 mp, 10 cm-es vasbeton falat 20 mp alatt vágta át. A dörzsanyag finom gránit darálmány, akár a smirgli szemcséi. 

Az ez által vágott lyukon 100 mikron méretű vízköd jut az oltandó térben 28 vagy 56 l/p teljesítménnyel. Ez azonnal gőzzé alakul, s hatékonyan oltja a tüzet. Egy lakástüzet 10 liter vízzel eloltottak. Máskor egy nagy tartálynál 6 másodperc alatt áthatolt a fém tartálypaláston és 46 liter vízzel eloltották.

Közben a szünetekben élénk eszmecsere folyt a kiállítókkal, akik a szakterületre kifejlesztett eszközeiket igyekeztek bemutatni. A végén a hallgatóság igyekezett Szolnokra, a gyakorlati bemutatókra, ahol a döntő a turbóreaktív oltás bemutatása volt, de valamennyi itt szóba hozott eszközzel megismerkedhettek a hallgatók.

Így már sötét este lett, mire a hallgatók a Budapesten hajóra szálltak, hogy hajós városnézés közben vacsorázzanak.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1781 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: