Híreink

Határon túli tűzoltók képzése Pilisszentivánon

2016. május 10. 11:23

A Magyar Tűzoltó Szövetség határon túli önkéntes tűzoltók részére tűzoltási és műszaki mentési elméleti-gyakorlati felkészítést szervezett 2016. május 6-án Pilisszentivánon. A felkészítők – a Somogy megyei szövetség, a Kötél egyesület és a Pest megyei Speciális mentők tagjai – sűrű programot állítottak össze.


A felkészítés célja olyan elemek megismertetése és begyakoroltatása volt, amelyekkel a kistelepüléseken élők gyakran találkoznak. Az önkéntes tűzoltó egyesületek kijelölt vezetői megismerkedhettek

  • a műszaki mentési feladatokkal, ezen belül gépjárműbalesetek során előforduló fogásokkal,
  • az olaj- és veszélyesanyag-szennyeződésekkel kapcsolatos teendőkkel,
  • az életmentés fogásaival,
  • a viharkárok felszámolásának módszereivel, a vízből mentéssel,
  • valamint az eltűnt személyek felkutatásának módszertanával.

A tűzoltó szertárban berendezett „tanteremben” Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökének köszöntője után Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltószövetség elnöke ismertette a programot, a célokat és az egyes feladatelemeket és bemutatta a képzést tartókat: Benei Tibort, Bodó Lászlót, ifj. Bodó Lászlót, Baráth Gábort, Kovács Mátét és Peti Istvánt.

A foglalkozás helyét előző nap már drónnal berepülték a képzést végzők, így élethű filmbeszámolóval mutatták be a gyakorlati foglalkozás helyszíneit.

Ezt követően elsőként a viharkárok felszámolásának módszereivel, a jellemző kárfajtákkal (fakidőlés, reklámtáblák, kémények) majd az ezekhez alkalmazható kötésmódokkal ismerkedhettek meg a résztvevők.

Egy kis szünet után az eltűnt személyek felkutatásának nehézségeit és jól alkalmazható fogásait, a szükséges technikai eszközöket mutatták meg az előadók. Peti István a megtalált eltűntekkel kapcsolatos bánásmód szabályival ismertette meg a hallgatókat, különös tekintettel a kihűlésre és a folyadékpótlásra.

A közúti baleseteknél a személygépkocsiban rekedt sérültek kimentése, állapotuk stabilizálása és a nagyobb járművek vontatása és kerekeikre billentése volt a kiemelt téma. Minden feladatot elméleti összefoglaló után gyakorlati bemutatás követett, amelyben a hallgatók is aktívan részvettek.

A legösszetettebb feladat a légi balesetben eltűntek felkutatása volt. A feltételezés szerint a repülőgép egy darabja a közeli tóba esett. Itt találták meg a pilótát, akit a vízből kimentettek. Ennek bemutatását már a Pest megyei mentőegyesület tagjai gyakoroltatták a résztvevőkkel. A másik eltűnt felkutatására csatárláncban indultak a hallgatók, miközben mentőkutyák is keresték az eltűntet. Egy magas partoldalon találták meg a sérült utast, akit a meredek partoldalon mentőhordágyba helyeztek és alpintechnika alkalmazásával mentettek le, majd adtak át a mentőknek.

Közben pihentetőként a víz felületén a kifolyt olaj felfogásának egyszerű módszerét, egy levegővel felfújt „C” tömlővel tanulták meg.

Ezután egy fém konténerben egy szobabútorzatot helyeztek el és meggyújtották. A feladat itt a védőruha és a védőfelszerelések helyes használata és a sugárfedezetében történő behatolás gyakorlása volt. Mint kiderült a nagy hőhatás komoly kihívást jelentett a lelkes gyakorlóknak.  

Foglalkozási nap végén a hőtől és a kutatástól kissé fáradt oktatók és oktatottak a Pilisszentiváni egyesület tagjainak vendégeként a szertárban vacsoráztak.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1625 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: