Híreink

Sérültek, elhunytak tűzeseteknél – lakásban 12-szer veszélyesebb

2018. szeptember 07. 09:52

A lakásokban keletkezett tűzesetekben történt a legtöbb személyi sérülés és messze a legtöbb haláleset. Ez a tény egyben mutatja a felvilágosítási, megelőzési feladat fő irányait és persze nehézségeit is. Az első feladat a tények számbavétele, amit a lehetséges megoldások bemutatása követhet. Ezt a menetrendet mutatja be a Védelem 2018/4. száma, s ez alapján próbálunk a magunk eszközeivel hozzájárulni a megelőzéshez.


Lakás – veszélyes üzem 

Az elmúlt hét évben 46,8 ezer tűz keletkezett lakásokban, amely 235 ezer négyzetméter lakóterületet károsított közvetlenül, s füsttel szennyezett mintegy 3,8 millió négyzetmétert. A tűzesetek száma az időjárástól függően ugrásszerű változásokat mutat. Ami hosszú évek óta változatlan: a halálesetek 80-84%-a lakásban, személyi ingatlanban következik be.

Hazánkban 4.390 ezer lakást tartanak nyilván. Ez egy ütemesen fejlődő hatalmas érték, amelyben egy tűzeset során nagy károk keletkeznek. Az elmúlt hét évben (2011 – 2017) keletkezett 172.051 tűzesetből 46.843 keletkezett lakásban, lakóépületben, ez a bekövetkezett tűzesetek 27%-a.  Ugyanebben az időszakban a tűzeseteknél 7.734 fő sérült meg, ebből lakóépületben 4.275 fő, ez a bekövetkezett sérülések 56%-a, míg összesen 816 fő elhunytból, 665 fő, azaz az elhunytak 82%-a lakásban vesztette életét.

 

Az adatok alapján:

  • naponta 20 lakástűz keletkezett
  • minden 5. tűznél a lakás teljesen lakhatatlanná vált
  • ezer lakástűzben 91,3 fő, nem lakásban keletkezett tűzben 27,6 fő sérült meg;
  • ezer lakástűzben 14,2 fő, nem lakásban keletkezett tűzben 1,2 fő hunyt el.

Vagyis, az elmúlt hét évben 12-ször többen haltak meg és 3,3-szor többen sérültek meg lakástűzben, mint a többi tűzeseti helyszínen.

  

Év

Összes tűzeset

Lakástűz

2011

29920

7273

2012

37115

7265

2013

20181

6309

2014

19808

5825

2015

21344

6514

2016

17910

6534

2017

25773

7123

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1439 látogató olvasta.