Híreink

Miért, mikor és mire használjunk túlnyomásos szellőztetést?

2020. június 10. 08:50

Sok téves nézet kering ezzel kapcsolatban, az első a tűzvédelmi tervezők között. Vannak, akik úgy gondolják, a nagy létesítmények hő- és füstelvezetésének megoldásában, a tűzoltói beavatkozás feltételeinek biztosításába beleszámítják a túlnyomásos szellőztetést. Komoly diskurzus zajlik a vonulási sebességről, a két, három perces szerelési időről, és hipp-hopp – papíron – máris megoldódott minden, hisz a tűzoltóság túlnyomásos ventillátora már ki is fújta a füstöt a nagy csarnokból.


A valóság ennél sokkal árnyaltabb!

A gyakorlatban a túlnyomásos szellőztetés a tűzoltói beavatkozás egyik fontos segítő eszköze, és mint ilyen nem keverendő össze a létesítmény hő- és füstelvezetés tervezés feladataival. Másrészt az épületekben a felderítés és a túlnyomásos szellőztetés telepítése időt igényel és a hatékonyság érdekében az épülettűz és a lehetséges szellőzetés irányának pontos meghatározását feltételezi. Sőt, a bemeneti nyílás kijelölésével egy időben ki kell jelölni és ki kell nyitni azt a nyílást, ahol a füstöt el kívánjuk vezetni az épületből. Ez pedig, mivel nem papíron zajlik, több időt igényel, ami még kiegészül az észlelés, jelzés, vonulás idejével, plusz a már említett felderítés és telepítés idejével. Vagyis, ahol az OTSZ hő- és füstelvezetést ír elő, ott annak a beépített berendezésnek kell működnie és biztosítani az előírt idő alatt a menekülés és a tűzoltói beavatkozás feltételeit.

Ahol nem előírt a beépített hő- és füstelvezetés ott ezeket a feladatokat és a tűzoltást segítik a mobil túlnyomásos szellőztető ventillátorok. A túlnyomásos ventillátorok – ha célirányosan telepítik és helyesen használják őket – a friss levegővel elsősorban a beavatkozást hivatottak segíteni másodsorban a menekülést is segíthetik, ha időben telepítik azokat.

Amit azonban a legjobban segíthet az a biztonságos beavatkozás feltételeinek megteremtése. Ezek figyelembevételével választhatunk az egyes típusok között.

 

Milyen túlnyomásos szellőztetők léteznek, és mi a különbség közöttük?

A tűzoltók által mozgatható mobil ventilátorok a meghajtás típusa alapján lehetnek:

  • belső égésű motorokkal,
  • elektromos motorokat szereltek, és
  • vízzel meghajtottak.

Ez utóbbiak a beállítási gondok és tömlő vezeték kiépítés szükséglet miatt az utóbbi időben visszaszorultak.

Méretet tekintve 16–22 hüvelyk, azaz 406–559 mm, fúvóka átmérőjű ventilátorokat használnak.

 

Melyik típust válasszuk?

Alapvetően a belső égésű és az elektromos motoros változat, valamint a ventillátorok mérete határozhatja meg a választásunkat. 

Belső égésű motorral ellátott ventilátor javasolható, ha fontos az abszolút levegőteljesítmény, mivel ezek messze a legerősebbek. Hátrányuk: a magas zaj és a kipufogógázok beáramolhatnak az épületbe.

 

Elektromos meghajtású ventillátorok – két fajtája ismert, a hagyományos és az akkumulátoros.

a., Hagyományos elektromos motor által hajtott ventilátoroknak külső tápegységre van szükségük. Előnyük, hogy kompenzálják a belső égésű motorokkal szereltek hátrányait. Vagyis pozíciótól függetlenül használható, mert megdöntve nem szivároghat belőle a benzin, nem keletkeznek kipufogógázok. Ennélfogva épületben is szabadon használhatók.

 

b., Az akkumulátoros ventilátoroknak értelemszerűen nincs szükségük külső tápforrásra. Előnyük, hogy ez a leggyorsabban bevethető és a legkönnyebb típus, a taktikai igények változásával gyorsan áttelepíthető. Hátrányuk az akkumulátor-technológiától függő működési idő. Ezért itt célszerű a nagyobb működési idejűt választani. Az akkumulátorok fejlődése révén ma már fő- és kiegészítő ventillátorként is kitűnően megfelelnek, rugalmasan alkalmazhatók, jóval könnyebbek. Ezek alapján ma már a legtöbb esetben az akkumulátoros ventilátorok mellett szól a legtöbb érv. Vannak olyan ventillátorok is, amelyek akkumulátorról és hálózatról egyaránt működtethetők. A másik az ún. multifunkcionális bevethetőség, ami vízköd oltásra és habgenerátorként való alkalmazásra is lehetőséget biztosít.

 

Forgalmazó:

Hesztia Kft.
Budapest, Csillaghegyi út 13, 1037


www.hesztia.hu – FANERGY ventilátorok

Vissza

Ezt a hírt eddig 1275 látogató olvasta.