Híreink

Fókuszban a hő- és füstelvezetés és a tűzjelző rendszerek - V. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok

2016. október 07. 08:53

Már hagyományosnak mondható az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok, hiszen az idei évben már ötödik alkalommal szervezte meg közösen a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Tűzmegelőzési Bizottsága és a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Szakcsoportja szeptember 14-15-én. Az első nap témája a hő-és füstelvezetés volt.


A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a konferencia témáinak kiválasztásakor és az előadások összeállításakor arra, hogy a napi gyakorlatban előforduló, aktuális kérdésköröket érintsenek. A szakemberek által megfogalmazott jó megoldások alkalmazása, nagymértékben segíti a gazdasági növekedést szolgáló beruházások minél gyorsabb és egyben biztonságot nyújtó megvalósítását.  Valódi eredményt lehet elérni a tervezéstől a kivitelezésig tartó folyamatban, valamint a létesítmények biztonságos üzemeltetésében érintett szereplők professzionális együttműködésének szisztematikus fejlesztése által. Az évről évre megtartott konferencia sorozat ezt a célt hivatott szolgálni.

A nagyszabású konferencián mintegy 400 szakember vett részt: tervező mérnökök, építészek, tűzvédelmi szakértők, a katasztrófavédelem hatósági állománya, építéshatósági ügyintézők, állami és önkormányzati intézményfenntartók képviselői, társ- és együttműködő szervek képviselői. A konferencia fővédnöke dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke volt.

A szakmai napok célja az Országos Tűzvédelmi Szabályzat és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek gyakorlati alkalmazásának segítése, jó gyakorlatok közreadása, a mérnöki módszerek széleskörű terjesztése, a hatósági tapasztalatok megosztása, az együttműködés erősítése volt. Az első nap a hő- és füstelvezetés, a második a tűzjelző berendezések jegyében telt. Mindkét témakör neuralgikus pontja az építőipari beruházásoknak, a konferencián feldolgozott témakörök komoly segítséget nyújtanak a helyes hatósági jogalkalmazásban és ügyfél oldali jogértelmezésben.

A konferenciát a rendezvény levezető elnöke, Gyapjas János tű. ezredes, megyei igazgatóhelyettes nyitotta meg. Ezt követően Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Érces Ferenc tű. ezredes, a BM OKF Tűzmegelőzési Főosztályának vezetője, valamint Lengyelfi László, a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának elnöke tartotta meg köszöntő beszédét.

A konferencia nyitóelőadásában Érces Ferenc tű. ezredes az új hatósági rendszer tükrében elemezte az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot.

A résztvevők a hő- és füstelvezető rendszerek (HFR) tűzvédelmi koncepcióban betöltött szerepéről hallhattak szakmai összegzést Nagy Katalintól, a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének elnökétől.

Fenyvesi Zsolt tűzvédelmi mérnök előadásában a HFR ajánlott megoldásait a tűzvédelmi dokumentációban, valamint a társtervezőkkel való kapcsolódási pontjait járta körül.

A hő- és füstelvezetés, a CFD (számítógépes áramlási szimuláció) fizikai alapjairól Szikra Csaba tudományos munkatárs tartott részletes és kimerítő előadást, melyhez Dr. Takács Lajos egyetemi docens (mindketten a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) csatlakozott, és gyakorlati példán keresztül – egy átlagos 4.200 négyzetméteres raktárcsarnokot véve alapul – mutatta be a HFR kockázatelvű tervezésének mérnöki módszerét számítógépes modellezés segítségével.

A természetes HFR tervezésének lépéseiről, buktatóiról - kivitelezési tapasztalatokról Nagy Katalin, a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének elnöke beszélt.

Kovács István a Kamleithner-Budapest Kft. műszaki tanácsadója a gépi HFR tervezésének lépéseit, buktatóit, valamint a kivitelezéssel kapcsolatos tapasztalatokat osztotta meg a hallgatókkal.

A hő- és füstelvezető rendszerek tűzvédelmi hatósági tapasztalatairól Gyapjas János tű. ezredes, igazgatóhelyettes, a BKMMK Tűzvédelmi Szakcsoport elnöke számolt be a résztvevőknek. Ezt követően a HFR üzemeltetési tapasztalatait fejtette ki a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. képviseletében Szeifert Krisztina, majd Szabó Mónika, a Magyar Tűzvédelmi Szövetség alelnöke, a Halas Tűzvédelem Kft. ügyvezetője a hő- és füstelvezető rendszerek időszakos karbantartási tapasztalatok témakörét dolgozta fel.

A beépített tűzoltó berendezések és a hő- és füstelvezető berendezések kapcsolódási pontjairól Csízi Béla, a Minimax Hungária Kft. műszaki vezetője szólt. A szakmai nap hallgatósága nemzetközi kitekintést is kapott, hiszen Lengyelországból és Németországból származó hő- és füstelvezető rendszerek kutatási eredményeiről számoltak be az előadók, Dr. mgr inż. Marek Stojek, a Poznani Műszaki Egyetem Fűtési, Klimatizációs és Tűzvédelmi Intézetének munkatársa, valamint Egresi Lajos tűzvédelmi mérnök. A nap zárásaként Gyapjas János tű. ezredes tartotta meg szakmai összegzését.

Második nap

A Tűzvédelmi Szakmai Napok második napja Badonszki Csaba tű. alezredes, a BM OKF Tűzvédelmi- és Kéményseprőipari-szabályozási Főosztály, főosztályvezető-helyettese előadásával vette kezdetét, melynek témája a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek (TvMI) aktualitásai voltak.

Mohai Ágota, az MMK Tűzvédelmi Tagozat Tűzjelző Berendezés Szakosztály elnökének előadásából a tűzjelző berendezések szakterületét érintő időszerű témákat, kérdéseket és válaszokat ismerhették meg a résztvevők.

Farkas Károly, a Schrack Seconet Kft. vállalkozási igazgatója beszámolt a tűzjelző berendezések TvMI alapján történő felülvizsgálatáról és karbantartásáról.

A szakmai nap hallgatósága ezt követően Szikra Csaba tudományos munkatárs (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kísérleti tapasztalatait hallhatta különböző működési elvű, csarnok épületben felszerelt tűzjelző érzékelők füsttel történő vizsgálatával kapcsolatosan.

Majd Bulla Péter Alfréd tűzvédelmi tervező következett, aki a tűzérzékelők elhelyezésének kérdéséről beszélt a tervezési és a kivitelezési fázisban.

Az IQ Kft. szakembere Harmath László a tűzeseti vezérlések, a távműködtetések és a tűztablók témáját érintette, majd Gyapjas János tű. ezredes beszámolója a téves jelzések hatósági ellenőrzéseinek tapasztalatait taglalta.

A tűzjelző berendezések túlfeszültség elleni védelmére vonatkozó megoldásokat, ezek gyakorlati alkalmazását Fodor Mihály, a PRODET Kft. tervezője mutatta be példákon keresztül.

Kürti Ákos, az Elektrovill Zrt. tervezője a szikraoltó berendezések létjogosultságát elemezte napjaink aktív tűzvédelmében.

Krepuska András tervező előadása a tűzjelző rendszerekről szólt robbanásveszélyes környezetben.

A szakmai napot Mohai Ágota, az MMK Tűzvédelmi Tagozat Tűzjelző Berendezés Szakosztály elnöke zárta.

A társszervezők az MMK Tűzvédelmi Tagozata, MMK TűzT Tűzjelző Berendezés Szakosztálya és a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete voltak.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1260 látogató olvasta.