Híreink

Vizsgálat, segítség és kérdések a buszbaleset kapcsán

2017. január 23. 07:19

A buszos cég tájékoztatása szerint a jármű karbantartott és jó műszaki állapotban volt. A NNI nyomozást rendelt el, a EMMI az iskolai utazások szabályozását vizsgálja, a Mentőszolgálat a sérültek hazahozatalában, a Katasztrófavédelem a pszichológiai ellátásban működik közre.


Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújában indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A NNI vizsgálata során a jármű műszaki vizsgáztatásával és esetleges korábbi javításaival kapcsolatos okmányokat, dokumentumokat, és az autóbusz vezetők egészségügyi és járművezetői alkalmasságával kapcsolatosan vizsgálódik várhatóan.

Közben annyi tudható, hogy a balesetet szenvedett jármű egy kiskunfégyegyházi cég – akinek vezetője jól karbantartott, jó műszaki állapotúnak nevezte a járművet – tulajdonában lévő Setra S317 GT-HD típusú busz, amit 14 éve nem gyártanak. A jármű az európai utakon közlekedő turistabuszokra vonatkozó előírásokat teljesítette, enélkül el sem indulhatott volna. Ezt a minősítést minden évben újra meg kell szerezni. 

Az olasz tűzoltósági fotókon látható roncsolódási nyomok alapján a busz nagy sebességgel csapódhatott a hídpillérnek. A 14 méter hosszú busz jobb első fele teljesen összeroncsolódott. A homlokfalváz zártszelvényei a busz bal oldalán is eltörtek. Ebből az is következik, hogy sokan már az ütközés erőhatása követeztében elhunyhattak vagy elveszítették mozgásképességüket. 

Az ütközés következtében a busz szinte azonnal kigyulladhatott. A leírások szerint ugyanis ennél a típusnál az üzemanyagtartályt az első ajtó és az első tengely közé építették be. Az ütközés ereje miatt az üzemanyagtartály feltételezhetően összegyűrődött, s a kifolyt gázolaj forró alkatrésszel érintkezve, vagy elektromos szikra hatására begyulladhatott. A szétfolyó gázolaj tócsatüze gyorsan kiterjedt. Az ütközés következtében csak sérülést szenvedettek nem tudtak elmenekülni a gyorsan terjedő lángok elől.

Mivel a busz első része pillanatok alatt lángokban állt, döntően csak a hátsó részen lévőknek lehetett esélyük a menekülésre, s az is csak a bal oldali ablaknyílások kitörésével történhetett, mert a másik irányba a tűz és a pillér eltorlaszolta az utat. 

A korábbi kísérletek szerint, jól felkészített fiatal emberek, az ablakokat azonnal kitörve két oldalablakon keresztül 250-300 mp., négy oldalablakon keresztül 150-180 mp. alatt tudtak elhagyni egy buszt. Ez 2,5-5 perc közötti menekülési időt feltételez úgy, hogy a sokkhatással, sérülésekkel nem számolunk.

A valószínűsíthető adatok alapján a tragédia súlyosabb kimenetelét a tudósításokban szereplők bátor és önfeláldozó magatartás akadályozta meg.

Origo: Házkutatást tart az NNI az olasz buszbalesetben érintett cég telephelyén
Index: Nyomoz az NNI a tragikus buszbaleset ügyében
Totalcar: Öreg volt a busz, de van-e ennek köze a tragédiához?
OKF: Pszichológusokkal segít a katasztrófavédelem 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1331 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: