Híreink

Veszélyesáru-szállítási és veszélyes üzemek tevékenységeinek kockázatértékelése képzések

2017. február 21. 15:31

2016 októberében kezdődtek és 2017 márciusában fejeződnek be a norvég támogatással megvalósuló, az iparbiztonsági szakterületet érintő közös programok, amelynek égisze alatt a katasztrófakezelés-, valamint a kárenyhítés intézményi hátterének fejlesztésére kerül sor Magyarországon a katasztrófavédelemnél.


A katasztrófavédelmi munkatársak szakmai továbbképzését célzó képzések „A katasztrófavédelmi intézményrendszer helyi szintű kapacitásfejlesztése” című projekt keretében, a Norvég Alap támogatásával valósulnak meg.

A projekt fő célkitűzései a katasztrófavédelmi intézményrendszer kapacitásfejlesztése, valamint a humánerőforrás-kezelés rendszerének fejlesztése. A projekt célkitűzéseinek megvalósításában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet két szervezeti egysége, a veszélyes üzemekkel és a veszélyes szállítmányokkal foglalkozó szakterületek is érintettek .

A veszélyesáru-szállítással foglalkozó szakterületet érintő képzések céljai között szerepelt, hogy a résztvevők a közúti, vasúti és vízi szállítási alágazatokban megszerezzék a veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadó munkájának ellátásához szükséges ismereteket, azokat ismeretfelújító képzés során elmélyítsék, aktualizálják, továbbá kiegészítsék az időközben bekövetkezett változásokkal. A képzés gyakorlati része során kiemelkedően fontos, hogy olyan ismeretek birtokában legyenek a résztvevők, amelyek segítségével képesek lesznek a veszélyes áru szállításával kapcsolatos tevékenységeket az előírásoknak megfelelően, a lehető legbiztonságosabban, a legmagasabb szintű ismeretek birtokában ellenőrizni.

A képzések lehetővé tették az ellenőri állomány létszámának, valamint az ellenőrzések minőségi és mennyiségi potenciáljának a növelését, ez pedig pozitív hatással van a közlekedés biztonságára, ezáltal a közbiztonságra is.

Képzések Pécelen

A veszélyes szállítmányokkal kapcsolatos képzésekre a BM OKF Katasztrófavédelmi Oktatási Központ péceli objektumában került sor. Elsőként a légi veszélyesáru-szállítás szabályait érintő IATA 6-os kategóriájú képzés során szerezhettek új ismereteket a szakemberek. Az öt napos képzésen tízen vettek részt a légi veszélyesáru-szállításban érintetett igazgatóságok állományából.

A képzéseken összesen nyolcvanöten vettek részt a közúti, hetvenhatan a vasúti, tizenketten a vízi szállítási alágazatra érvényes biztonsági tanácsadó tanfolyamon.

A képzések kiterjedtek a veszélyes árukkal kapcsolatos kockázatok megismerésére, valamint a szállítás során ezen kockázatok csökkentése érdekében megalkotott nemzetközi veszélyesáru-szállítási szabályzatok (ADR, RID, ADN szabályzat és az ICAO Műszaki Utasítás) előírásainak megismerésére. Szó esett a veszélyes áruk osztályba sorolásáról, a veszélyes árut tartalmazó küldeménydarabokról, járművekről, tartányjárművekről és egyéb szállítóeszközök (például konténerek) jelöléséről, veszélyességi bárcával, nagybárcával való ellátásáról, a veszélyes áruról információt tartalmazó okmányok meglétéről, azok helyes kitöltéséről, az árukezelés, rakodás szabályairól, vagy éppen a járművek speciális szerkezeti kialakításáról is.

Veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadó

A veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadó képesítés a közúti, a vasúti és a vízi szállítási alágazatokban szerezhető. A képzések egymásra épülnek abban a tekintetben, hogy a közúti alágazatban a tanfolyam két hét időtartamban részletesebb – többi szállítási alágazathoz is szükséges – alapismereteket dolgoz fel, míg a vasúti és vízi szállítási alágazatokban a bizonyítvány megszerzéséhez – az ADR tanácsadó képesítés birtokában – további ké-t-két napos kiegészítő képzés szükséges.

A tanfolyamok valamennyi alágazatban írásbeli és szóbeli vizsgával zárulnak. A vizsgáztatás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselőjének elnökletével zajlik.

A bizonyítvány sikeres megszerzését követően az okmány öt évig érvényes, az IATA 6 szintű képesítést pedig két éven belül kell megújítani. Az ADR, RID, ADN tanácsadói bizonyítvány érvényességét a lejáratát megelőző évben lehet ismeretfelújító tanfolyammal, illetve vizsgával további öt évre meghosszabbítani. Ezt az indokolja, hogy a szállítási szabályzatok kétévente módosulnak: a technika fejlődése által további, a biztonságot fokozó előírásokat építenek be. Az új előírások megismerésével tovább egyszerűsödhet az adminisztráció, valamint még nagyobb biztonsággal folyhat a veszélyes áru szállítása, az erre vonatkozó előírások betartását immár magasabb szintű végzettség birtokában ellenőrizhetik a tanfolyam résztvevői.

Iparbiztonsági szakterület

A továbbképzés célja, hogy a katasztrófavédelem iparbiztonsági szakterülettel foglalkozó állománya, a hatósági osztályok munkatársai, az iparbiztonsági főfelügyelők, felügyelők és a katasztrófavédelmi mobil labor állománya számára szükséges elemzői és szakmai ismeretek bővítése.

A képzés elsődlegesen a hatósági munka elemzési részét kívánja segíteni, amelyen túl gyakorlati példákon keresztül a DNV PhastRisk következmény- és kockázatelemző, hatósági döntéstámogató szoftver használatát is elsajátíthatják a résztvevők. Ennek megfelelően az oktatás első felében elemzési és számítási feladatokat végeznek, valamint tudásukat elméleti szinten alapozzák meg a veszélyes üzemek következmény- és kockázatelemzési területén. A képzés második és harmadik hetében a DNV-GL Software által folyamatosan fejlesztett Phast Risk szoftvert a gyakorlatban is alkalmazzák, megismerik az ehhez kapcsolódó újításokat, amelyek további segítséget adnak a hatóság engedélyezési eljárásokban. A szoftver használatának interaktív képzése olyan elemeket is magában foglalt, mint a modellépítés, a modellszámítások futtatása és az eredmények kiértékelése, megjelenítése. A felkészítés elméleti és gyakorlati része kiterjed továbbá a veszélyes tevékenységek azonosítására, a veszélyforrás-elemzési módszerek és eljárások alkalmazására, a következmény- és kockázatelemzés végrehajtására, a veszélyességi övezet kijelölésére.

A továbbképzéseket a szoftvert alkalmazó állomány részére két turnusban, 2016. negyedik negyedévében rendezték, illetve 2017. első negyedévében rendezik meg három-háromhetes bontásban. A képzésen hetven katasztrófavédelmi szakember vesz részt, akik az oktatást követően írásbeli és szóbeli vizsgán adnak számot az elsajátított ismeretekről és a szoftver alkalmazásáról.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1679 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: