Híreink

Repülőtéri gyakorlat – felújított konténerben

2017. május 18. 08:20

A Repülőtéri Tűzoltó-parancsnokság gyakorló konténerben szimulálja a zárt téri tűzeseteket, és az egyik legveszélyesebb jelenséget, az úgynevezett flashover-t. A ROCKWOOL Hungary kft. már a konténer 2011-es megépítésekor, és az idei felújításnál is adományként biztosította a szükséges különleges hőszigetelő anyagot. A felújítás utáni első gyakorlás egyben bemutató is volt.


Egy repülőgép tüzénél csak rövid percek állnak rendelkezésre a megfelelő döntésre és cselekvésre, ennek gyakorlása kiemelt feladat, mivel szerencsére nincs naponta esemény, ezért még nagyobb szükség van a közel valós körülmények közötti gyakorlatozásra. 

2011-ben a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, számos külföldi szimulációs vizsgálat áttanulmányozása után, egy teljes mértékben saját tervezésű, a zárttéri tűzesetek szimulálására alkalmas konténert tervezett és alkotott meg, ahol is a legveszélyesebb tűzeseteket is ellenőrizhető módon képesek előidézni.

A gyakorlókonténert két húszlábas konténer alkotja. Az egyik végében egy magasított pódiumon helyezkedik el a tűzfészek, itt a legnagyobb a hőterhelés, ezért ezen a területen kell védeni az acélszerkezetet szigeteléssel, hogy ne deformálódjon el a tűz hatására. A tűz fészke egy kétszáz literes fém olajoshordó és három raklap, amelyben megfelelő mennyiségű fa, papír és rongy táplálja a minél hevesebb tüzet és minél nagyobb füstöt. A cél az égés során felszabaduló gázokban, gőzökben lévő tűzveszélyes részecskék belobbanása 680 °C feletti hőmérséklet-tartománynál, azaz a flashover előidézése. A pódium alatt szabályozható légbevezető nyílásokat alakítottak ki, hogy a tűz intenzitása szabályozható legyen az égéshez biztosított oxigénnel.

A tűzoltók a gyakorlat alatt végig bent vannak a konténerben, látják a tűz fejlődését és megtapasztalják a flashover bekövetkezését is. Ezt a szituációt kell megfelelően kezelniük, a tüzet szórt sugárral visszahűteniük.

A 2011 februárjában készült a fém konténernek hosszútávon is megfelelő védelmet nyújtó alufólia kasírozású Conlit Steel Protect Board lemezét ajánlotta erre a célra ROCKWOOL Hungary Kft., ami egyébként is acél és vasbeton szerkezetek tűzállósági teljesítményének a növelésére szolgál, mint tűzvédelmi szigetelés. A szükséges 70-80 m2-nyi szigetelőanyagot adományként adta a cég.

Az idén időszerűvé vált a szigetelés cseréje. A tapasztalatok gyors kiértékelése meglepő eredményt hozott. A konténer eddig 100-nál több gyakorlat során, alkalmanként kettő-négy flashover-t vészelt át. Ez azt jelenti, hogy a CONLIT szigetelés megközelítőleg háromszáz flashover során védte meg a konténert az elmúlt hat évben.

A konténer felújításához szükséges hőszigetelő anyagot – 80 m2 CONLIT Steel Protect Board ALU szigetelést mintegy félmillió forint értékben – ismét adományként adta a ROCKWOOL. Az új konténer szigetelésének felújítása alkalmából szervezett gyakorlaton esett át a tűzkeresztségen (ezúttal szó szerint).

Vissza

Ezt a hírt eddig 217 látogató olvasta.