Híreink

150 éves a Rosenbauer – világújdonság a parketten

2016. szeptember 28. 10:04

A patinás osztrák gyártó nagyszabású ünnepség keretében 2016. szeptember 15-én ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját, stílszerűen egy világújdonság bemutatásával. A piacvezető konszern születésnapi ünnepségét megelőző tájékoztatóról a következő, decemberben megjelenő Védelem Katasztrófavédelmi Szemlében részletes helyszíni tudósítást adunk.


A linzi sportcsarnokban 620 vendéget vártak a gálára, ahol a világ 100 országában aktív cég elnöke, dr. Dieter Siegel köszöntötte a részvevőket. Az ilyenkor szokásos köszöntések után jött a meglepetés, hangtalanul begurult a résztvevők közé az elektromos meghajtású CFT-nek (Concept Fire Truck, vagyis „tűzoltógépjármű-koncepció”) nevezett jármű, amely innovatív megoldásaival a jövőbe mutat. A Rosenbauer szerint az ebben kidolgozott újdonságok a jövő kérdéseinek egy részére adnak választ és egyben komoly paradigmaváltást mutatnak.

Johann Rosenbauernek, a cég alapítójának már 1866-ban az volt a célja, hogy a linzi tűzoltóságot minél jobb minőségű tűzoltóeszközökkel lássa el. A célok a cég 150 éves fennállása alatt sem változtak, csupán a tevékenységi terület vált diverzifikáltabbá: a védőfelszerelések és tűzoltóberendezések ugyanúgy ide tartoznak, mint az ultramodern létesítményi és reptéri tűzoltógépjárművek. A cég történelme tele van innovációkkal:  

  • az 1871-es, több díjjal kitüntetett, saját fejlesztésű tűzoltólétra,  
  • az 1910-ben legyártott gőzfecskendő,  
  • az 1950-ben magasnyomású vizköddel oltópisztoly,
  • az 1969-ben kifejlesztett automatikus habbekeverő (FOAMATIC),
  • az 1988-ban megjelent FOX szivattyú, 
  • az 1991-ben debütáló Panther,
  • az 1994-ben kifejlesztett AT (alumínium technológia),
  • a 2012-ben megjelenő amerikai Commander mind mérföldkőnek számít.  
  • A jubileumi ünnepségen bemutatott elektromos meghajtású jármű pedig, minden ízében a jövőbe mutat. 

Ahogy az ilyen sikertörténeteknél sokszor tapasztalható, a cég egészen kicsi, családi vállalkozásból világszerte jelenlevő konszernné nőtte ki magát. A vállalkozás összesen száz országban van közvetlenül jelen (karbantartási és háttérszolgáltatásokkal), összesen 3300 dolgozóval. Európai cégként még az Egyesült Államokban is sikerrel vetette meg a lábát: az 1995-ös piacralépést követően az amerikai leányvállalat mára már 900 főnek kínál munkát. Ami pedig a termékeket illeti: szó szerint az egész világot lefedik. Érdekességként ugyanis elmondható, hogy a világ legészakibb pontján szolgálatot teljesítő jármű a Spitzbergákon van, míg a legdélibb ilyen pont nem más, mint az Antarktisz. Ez a nemzetközi terjeszkedés pedig nem ma kezdődött: a cég már 1920-ban belépett például az ázsiai piacokra, szivattyúkat és kocsifecskendőket szállítva Kínába, Japánba és Sziámba (Thaiföldre).  

Vissza

Ezt a hírt eddig 2358 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: