Névjegy

Élő személyiség

Név: Hevesi Antal

Születési adat: 1952. június 14., Budapest


A közgazdász végzettségű szakember neve hosszú idő óta összeforrt az építészeti s azon belül a passzív tűzvédelemmel. Különösen a faszerkezetek égéskésleltetésében fejt ki oktató és gyakorlati tevékenységet. Ugyanakkor az önkéntes tűzoltómozgalomban is aktív szereplő.

1952. június 14-én Budapesten született. Iskolái elvégzése után a határőrségnél teljesítette katonai szolgálát, s innen a leszerelést követően egyenes út vezetett a Belügyminisztérium egyik gazdasági feladatokat ellátó osztályára. 1986-ban került kapcsolatba a tűzvédelemmel. Egy a passzív tűzvédelemben tevékenykedő tűzvédelmi vállalkozásnál töltött be először műszaki vezetői, majd ügyvezető igazgatói feladatokat. Hét év után váltott és 1993-ban megalapította saját cégét a PIRO-VÉD Építőipari és Tűzvédelmi Szolgáltató Kft. budapesti székhellyel. Azóta ennek vezetője. Meggyőződése szerint a passzív építészeti tűzvédelem kiemelkedően fontos területe a jövő tűzbiztonsága megalapozásának. Ebben, pedig rendkívül fontos, hogy az alkalmazható tűzvédelmi megoldásokban naprakész legyen. Ezért az elmúlt időszakban nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában és Németországban is, több továbbképzésen fejlesztette ismereteit és jelentős tapasztalatokat szerezve ezeket jól hasznosítom munkájában. A tudatos építkezésnek köszönhetően szakmai területeit kiterjesztette a fémszerkezetek, a tűvédő burkolatok, tűzszakasz határolók és a textíliák lángmentesítésére is. Különösen az elvégzett munka minőségére és annak dokumentálására fordított energiát tarja fontosnak kiemelni, hisz a passzív tűzvédelem a tűzvédelem egészén belül fokozottan bizalmi terület. Ezért az előírások szigorú betartásának fontosságát hangoztatta több szakmai fórumon, felismerve, hogy aki másként cselekszik, az ezzel árt az egész tűzvédelemnek, a garantált biztonságnak, de társvállalkozóknak is. Részben ebből a megfontolásból, részben pedig szakmai tapasztalatai átadásának szándékával az elmúlt 20 évben mintegy 100 előadást tartott az építészeti tűzvédelem fontosságát hangsúlyozva. Publikációi jelentek meg a Védelem, a Tűzvédelem, a Flórián-Press, az Építéstechnika, az Építés-szerelés és az Árgus című szakfolyóiratokban. A tűzvédelemben töltött húsz az év egyéb társadalmi tevékenységeit is a szakma köré terelte, amelyek a mindennapi rohanásban egyfajta kikapcsolódást jelentenek számára. A legtöbb feladatot számára szűkebb hazája az Üllői Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökségének elnöki tisztje adja, amely minőségében jeles rendezvények szervezését vállalta. Mindezek mellett elnökségi tagja a Budapesti Tűzoltószövetségnek, a Magyar Tűzoltószövetség OT küldötte, az Üllő város Közrendjéért és Közbiztonságért Alapítvány kuratóriumi tagja. Természetesen a vállalkozói létből adódóan tevékenyen részt vesz a Tűzvédelmi Vállalkozók és Szolgáltatók Szövetségének munkájában is. A szűkebb hazájában Üllőn végzett munka elismerése mellett – állítása szerint - a legbüszkébb arra, hogy 2004-ben átvehette a Gróf Széchenyi Ödön emlékplakettet és oklevelet.

Vissza